Oldalak

2010. 10. 05.

tegnapi nap

Hát nem ismételném meg a tegnapot, de nem ám. Annak ellenére, hogy a gyomorproblémám kissé engedett létezni, így már képes voltam 3 szelet mezei pirítós kenyeret megenni a menta teám mellett.
Családnak persze volt ebéd, egyáltalán meg sem közelítette a diétás kategóriát, kiváltképp a főfogás. Levesnek parasztcsorba volt (na jó, bevallom 1 merőkanál levet én is bekanalaztam kissé félve, szerencsére úgy tűnik merészségem nem nyerte el a bűntetését), utána párolt káposzta sült csülökkel. Nagylányok meg kiffiam normál időben megették a levesüket, majd leves az asztalon maradt, fazékon fedő rajta. Aztuán tettünk-vettünk, már közelgett az óra, hogy Oldalborda hazahozza a kicsilányt is az oviból. Erre a kisebbik sulis csajom jelenti, hogy az öccse bajt csinált a konyhában. A baj pedig: valami növényt megcibált az ablakpárkányon. Kérdem melyiket? Mire a csajom: azt amelyiken valami kis zacskó volt. Hát itt kezdtem vöröset látni a szemeim előtt. Ugyanis előző nap sikerült az egyik hipermarketben vennem 4 hónap nyomozás után 1 kis cserépben koriandert. Arra a látványra ami a konyhában fogadott, egyáltalán nem voltam felkészülve.

Ami erről a növényről hiányzik, az össze volt tépkedve, ledobva a földre és a cserépből némi földdel összetaposva. Tehát szó sem lehetett semmiféle gyors hasznosításról. Kis híjján elbőgtem magam. 
No, de ez az élmény csak a nap fénypontjának a fele. Mikor épp a söprögetés végénél tartottam, megérkezett a családom többi része. Oldalborda pár perc után már a konyhában is volt, odatette a levest melegedni magának. Egyszercsak fedő lekap, merőkanállal belekavar, s rettenetesen ledöbbent. Hírtelen köpni-nyelni nem tudott. A levesben egy mobiltelefon feketéllett kifele. Maga a készülék nem nagy durranás, de persze a gyerekem a laza levesbe dobálással sikerült az örök vadászmezőkre küldje a technika vívmányát. Szerencse nem a jobbik telefonom volt, azt nem tudom hogy éltem volna túl.
Kicsi töki az asztalon levő telefont elkapta, fazékról fedőt le, telefon bedob, fedő visszatesz. Asszem jobb lesz megtanítani a 16 hós gyerekem, hogy mi az ami a gasztro kategória, s mi az aminek semmi köze még a készítéshez sem.
Azokat akik netán a levesben úszó mobiltelefont is megtekintették volna, sajna ki kell ábrándítsam. Ugyanis sem Oldalborda, sem én nem rendelkeztünk kellő humorral az adott pillanatban. Utólag meg már hiába.
Hab a tortán, ma mindenhova mászik fel. Már lezubogott egy székről, kissé fájlalta utána a csuklóját, de ez persze nem akadályozta meg abban, hogy míg én elmentem a wc-re, addig ő ne az asztal tetején táncoljon. Rá 5 percre meg már egy másik asztal tetején tombolt.
Hát nem tudom minden kiffiú ilyen-e, de elismerésem azon szülőknek akiknél több fiú van a családban.

Szerintetek van esélyem, hogy a cserépben leledző koriander maradványa valaha is kiheverje a tegnapi sokkot?

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ültesd nagyobb cserépbe, és szerintem hajtani fog. Egyébként én virágládában neveltem, kertészetben vettem koriandermagot, elvetettem, és 2 hónap múlva megvolt az eredmény:)

4Gyerek írta...

Köszi. Akkor úgy lesz. Meglátjuk mit bír majd.
Itt sajna nem találtam koriander magot, s egyenlőre a húgomnak sem sikerült. Ezért is voltam tegnap olyan szomorú.
A legédesebb része eme történetnek, ami most ugrik be, hogy a kisebbik iskolásom felajánlotta, hogy vesz majd ő nekem egy másik cserepet az ő kis zsebpénzéből.
Hát majdnem elolvadtam az ajánlattól.

kikocs írta...

szerintem is rendbe fog jönni. Látok én még ott levelet. Viszont elgondolkoztam, mikor használtam utoljára koriandert :)
nekem két fiam van, elevenek, mint hét ördög. És így tapasztalatból mondom, kinövik az asztalmászást. Én eltoltam a székeket az asztaltól, mikor a kisebbik ekbben a korban volt, úgy nem tudott felmenni. Mikor rájött, hogy oda is lehet tolni, akkor már nem volt olyan érdekes. A kisasztalt viszont odatolta a radiátorhoz, és onnan felmászott az ablakba. 13 hósan. 8cm-es a párkány.

Ottis írta...

Hát két fiú után én sem merek bevállalni még egy haramadikot...pedig de jó volna egy kislány...

4Gyerek írta...

Akkor előnyben a lányos anyukák ;)

kikocs írta...

Főleg, mert lányom is van :D
Írd ám majd meg, hogy magához tért-e!

4Gyerek írta...

Kegyelemdöfést kapott a koriander. Lévén valami repülő izék megtámadták, kaptam magam, s a ház előtt levő asztalra kitettem. Ez lett a veszte. Ugyanis ma reggelre mi történt Brassó városában? Na mi? Hát HAVAZOTT! Innen tovább nem kell ecseteljem a koriander sorsát. Ámen.

Edó írta...

Ja,már értem:)))))Ne haragudj,de muszáj volt röhögnöm,annyira humorosan leírtad:)Nálunk még nem volt mobiltelefon-leves,de egyebeket sorolhatnék.

4Gyerek írta...

jó meghatározás ez a mobiltelefon-leves.
talán földdel kevert korianderlevéllel kéne tálalni? :D