Oldalak

2010. 12. 29.

Erdei gombaleves garnélával

Ez a leves a közelmúltban már szerepelt az ünnepi asztalunkon, idén teljes csőd voltam a konyhában, hol beteg gyerek ápolása, hol pedig más okok miatt nem voltam kreatív. Lévén ugye már említettem, hogy anyósom cukorbeteg, így olyansmit kellett tálalnom, ami nem borítja fel az ő étkezését. Az enyémet már nem lehet felborítani, már 98%-ban gyógyultnak nyílvánítottam magam.


Hozzávalók:
  • erdei gombakeverék, jelen esetben egy 8 dl-es üveg a pincéből, ami hirib és róka elegye volt
  • 1 csomag garnéla, emlékeim szerint fél kilós, fagyasztott zacsi volt
  • 2 dl tejszín
  • kevés olívaolaj
  • vöröshagyma (de lila is lehet), fokhagyma
  • fűszerek: só, bors, kakukkfű (friss az igazi, de ha nem, akkor morzsolt), petrezselyemzöld (fagyóból volt "friss")
  • alaplé (zöldség de akár szárnyas is lehet, nekem épp disznónyelvből készült volt kéznél)
Kevés olivaolajon megfuttatok némi pépes vöröshagymát, majd rádobok 1-2 cikk apróra vágott fokhagymát és a gombákat (lehet frissből is, ha szezon van, vagy szárítottból is, ha valakinek épp olyan van rendelkezésére). Hagyom egyet rottyanni, majd felöntöm az alaplével (nekem bő 1 liter koncentrált alaplevem volt, így ment még bele jócskán víz is) s jöhet a só, bors, kakukkfű, kinek tetszik akár borsikafű is (nekem nem volt itthon). Lévén a gombáim már közel készen voltak az üvegben, nem kellett főzicskéznem, mehetett bele a tejszín. Kinek a tejszín túl tömény, fele arányban tehet bele kis lisztet tejjel elkeverve. Ha ezzel is rottyant, elzárom és akkor mehet az apróra vágott petrezselyemzöld valamint a garnéla, amit előzőleg leforráztam némi vízzel.

Fotóért elnézést, terítésnél-tálalásnál nem voltam jelen, nyűgös kisfiam lelkét próbáltam pátyolgatni. Ő alig evett belőle, de mentségére szóljon szinte semmit nem evett vagy 3 napig, tehát nem a levessel volt gondja. Tegnap pl. másfél alma s egy szűk banán volt az inputja vacsoráig.

1 megjegyzés:

Mézigörl írta...

Jól esne most egy tányérkával! :-DDD