Oldalak

2011. 01. 26.

és a folytatás

Jelentem császármorzsa fenségesre sikerült, bár legközelebb kevesebb cukorral nyomatom. Recept Alexandrától. Hogyan készült? Előrebocsájtom, csak erős idegzetűeknek. Vagy netán gyerekteleneknek, igaz a gyerekesekből csak az ebadta kisgyerekek nem játszanak. Tehát, végy a következő adagból
25 dkg dara
17 g (igen, gramm!!) liszt
20 dkg cukor (ez már a csökkentett adag)
625 ml tej
vanilia (eszencia, rúd, cukor...kinek mi áll a rendelkezésére)
7 tojás
125 g vaj
citrom reszelt héja (én ezt most kihagytam, helyette mazsolát és szárított vörös áfonyát tettem)

A darát a liszttel összekeverem, hozzáöntöm a tejet, alaposan elkavarom, majd egy óra hosszát békében hagyom. Közben hűtőt takarítok, gyereket Sudocremből kipucolok, csülkös bablevest (majd egyszer eljön annak a bejegyzésnek is az ideje) melegítek, merthát érkeznek az iskolások. Darác cucc pihenési idejét kissé túllépte, de sebaj, nem árthat neki az extra 20 perc. Gondolom én, s jól gondoltam. Utána a tojásokat szétválasztom, sárgáját a cukorral kikeverem (s ezt most szó szerint értse aki olvassa, mert a botmixer habverőjével kevertem a hozzá adott magas edénykében, csak épp valami elterelte a figyelmem, bal kezem levettem az edényről, jobban meg működött a gép, ezáltal szépen az edényt megröptette...ne tudjátok meg, újabb 10 perc extra várakozás a darának, míg romtalanítok magam körül....na jó, szeintem ami kiröpült max egy bő negyed tojássárgája lehetett cukrostól, de jól szétterült az tény), tojások fehérjét kemény habbá verem. Darába bele a vanilia, citromhéj (vagy a helyettesítők), majd a cukros tojássárgák, végül a tojások felvert habja. Ezt a masszát egy teflon serpenyőben felmelegített vajba tesszük, s folyamatos kevergetés mellett addig masszírozzuk, míg a dara szép morzsás állagot nem vesz fel. Nekem mint említettem, ízlett. De ha lehet, kérem szépen bele a gyerekkorom ízét is. Ami nem más mint a havasi piros áfonya. Ez a boltban vásárolt, tengerentúlról származó óriásszemű szárított vörösáfonya a nyomában sem érhet annak.
Persze sütögetés közben kell az is, hogy a 2 lány a Kiffiúval közösen el legyen a nappaliban, miközben az anyának szent meggyőződése, hogy a kicsi semmi extrát nem bír elkövetni. Áhh, dehogy nem. Addig fokozza a kicsi csimpánz (mindenhova felmászik) képességeit, hogy ismételten megkaparintja a Sudocremes dobozt, ezúttal a popsitörlő dobozával egyetemben, s addig meg sem nyugszik míg alapos fehér pakolás nem került a hajára, homlokára, arcára, kezére, blúzára, nadrágjára (persze ezek egy szűk órával előtte lettek lecserélve róla), cipőjére nem kerül. Anya pedig mit csináljon mikor kiderül a csíntett? Csapja a kukába a császármorzsát? Nem teheti, hisz mióta éhezik rá. Nem teheti, mert a középső csaj egyből kiszúrta a vadászkutyákat megszégyenítő szaglásával, hogy mi is lesz ma terítéken. Hát megkéri elsőszülöttet, hogy vegye kezelésbe a dolgokat. Innen tovább mindenkinek a képzelőerejére bízom a dolgokat. Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok megbizonyosodva affelől, hogy ha valaki filmezett volna, vissza szeretném nézni az egész forgatókönyvet.
Fájdalom: fotó nem készült. Sem a császármorzsáról, sem Kiffiamról miképp igyekezett hófehérbe burkolózni. Bár előzőről még lehetséges, hisz az említett adag bő 2/3-a lett beleszuszukálva a serpenyőbe, a többi várja Kicsilányt az oviból, no meg Oldalbordát is.

5 megjegyzés:

autumn írta...

4Gyerek! Én nagyon visszanézném azt a filmet!!!!:)))) Ilyenkor kérdem én: Hát kell ez nekem? De a válaszom az, hogy igen kell! Már nagyon-nagyon szeretném..... az írásaidból pedig felkészülök rá lelkileg...:)))))

4Gyerek írta...

Hát persze, hogy kell az neked.
Meg amúgy állítom, hogy a 3 csajom összesen nem volt ennyire kistrükkös mint a trónörökös fiam. Észbontó mennyire makacs, ötletes, rosszcsont, de ugyanakkor ő a legbújósabb, leghízelgőbb. Valamit valamiért.
Ja, anno Elsőszülött érkezte előtt készítettem Oldalbordát, hogy a bébik azok bizony sírnak, éccakákat is át tudnak ordibátorkodni. Erre mit kaptunk? Hát egy pöttömöt, aki csak morzézott az á-á-val, ha éhes volt. S 3 hós korától átaludta az éjjeleket. Na persze tíz évesen már vele sem fenékig tejfel az élet, sőt...
Ahhoz képest 1 gyereket akartam most 11 éve...
ahogy Székelyföldöm mondanák: addig meg sem álltunk míg nem lett 1 gyerek is. Mert a csajok azok a székelyek szerint nem gyermekek.

Gesztenye receptjei írta...

4Gyerek !
Addig jó, amíg ilyen eleven:-))
Anyukám mindig azt mondta, hogy nincs rossz gyerek, csak anyukának kevesebb a türelme:-))
Nálunk is voltak ilyen jelenetek, sajnálom, hogy nincs róla kép:-))

sedith írta...

Szia, Éva, vár nálam egy meglepetés!:) Nézz be hozzám!:)

Andrea írta...

A botmixeres, pitlielrepülös szám gyanus. Mondd csak Kormi, bekameráztad a konyhámat? :))

Mi az a Sudocrem? Mire való? (azon kivül amire a kisfiad nagyon ügyesen használta :) )