Oldalak

2013. 07. 04.

Gofri - a lakókocsis desszert

Igen, a gofri nálunk évek óta a lakókocsizáshoz kötődik. Persze ez nem azt jelenti, hogy itthon nem készült, mert hát persze. Olykor. De hogy is került nálunk eme összefüggés? Hát úgy, hogy épp a szokásos nyári tengerezésünk előtt egyik alkalommal épp gofrit készítettem. Aztán a lányok könyörgőre fogták, hogy ugye ilyent sütünk majd a kempingben is?! Hát lőn, beadtam a derekam. Mondjuk azzal nem számoltam, hogy a szokásos adag háromszorosa is csak demo verzió lesz, annyi majd a baráti társaságban a gyerek, no meg a desszertre éhes pasi. Hát meg kell hagyni, olyan mennyiségben már igencsak asztalhoz ragadós foglalkozás volt, szerencse, hogy az elősátor fuvallat járta árnyékában sütkéreztem. Nem, nem telítődtem teljesen, következőkor ismét velünk utazott a gofrisütő is. Meg ezután bármikor. Hisz a gyerekeim már nem is igazán bírják elképzelni azt, hogy a gofrisütő itthon maradjon, a lakókocsi pedig guruljon.


Hozzávalók: 

  • 50 dkg liszt, 
  • 12 dkg cukor, 
  • 3 tojás, 
  • 20 dkg vaj, 
  • 5 dl tej, 
  • 1 tasak sütőpor, 
  • 1 tasak vaníliás cukor; 
  •  csipet só
  • ízlés szerint lekvár, mascarpone, tejszínhab a tetejére, .
A tojást a cukorral, vaníliás cukorral elkavarjuk, hozzáadjuk a tejet, a sütőporral elkavart lisztet, végül az előzőleg megolvasztott vajat. Csomómentesre keverjük, majd felforrósított gofrisütőben megsütjük. Kínálhatjuk lekvárral, tejszínhabbal, édes tejföllel, mascarponeval.
No, meg persze szükségeltetik egy adag türelem, főleg ha nagy a társaság. Lassabban sül mint amekkora a fogyasztás ;-) 


3 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

A Lakóbuszos kempingezés nálunk is ismert dolog. Nekünk egy WV Transporterünk van, imádjuk. Nagyon kényelmes és praktikus egy járgány. Mi Horvátországba szoktunk menni kempingezni. Nagyon szuper a gofri, olvastam az újságban... :o)

Katucikonyha, írta...

Imádom a gofrit és imádom ezt a képet a lakókocsival. :-))

4Gyerek írta...

Kriszti....ha tudnámmiértdobta ezt a WV Transporteres kommentet a spamek közé a blogger. Bizonyára irígy. Lehet is. Amilyen életet lehet élni egy ilyen nyaralás alkalmával, azt csak az tudja aki belekóstolt. Kemény függőséget okoz :)