Oldalak

2015. 04. 17.

Töltött gömbcukkini

Nem is oly rég volt az, mikor gasztroblogger körökben gömbcukkinit láttam. Addig még a létezéséről sem tudtam. Gondoltam, hogy nosza, ilyennel sem fogok én Brassóban találkozni, mikor még a klasszikus cukkini is eléggé fehér holló (bár tavaly javult a helyzet azért). Így hát annál nagyobb volt a csodálkozásom, mikor nagypénteken az egyik hyperben szembemosolyogtak velem. Egyből földbe gyökerezett lábakkal csodáltam, majd szóltam Oldalbordának, hogy márpedig ilyen hazajön velünk és kész. Így is történt, itthon bekerültek a kamra polcára. Csak jött húsvét, majd az iskola másképp, amikor lánykáim osztálytársait láttuk vendégül a Tanyán. Csoda, ha megfeledkeztem a kis helyes gömböcökről? Mígnem úgy adódott, hogy kolleginám cukkinis receptért kiáltott. Na, akkor ott zörgött le a tantuszom, hogy vajon mi is van az én gyönyörűségeimmel. Szerencsémre semmi, hisz töknemzetség példányai, nem engedték meg maguknak a könnyed pusztulást. Aztán már csak a miként töltsem kérdést kellett megoldani, lévén este volt, aludtam rá egyet. Hát.....ez kerekedett ki belőle:



Hozzávalók 4 személyre: 
  • 4-6 gömbcukkini, 
  • 1 nagyobb hagyma, 
  • 1 púpozott teáskanál zsír,  
  • 7 dkg hajdina, 
  • 8 dkg sárgarépa,
  •  4 dl zöldségalaplé, 
  • 12 dkg sonka, 
  • 10 dkg sajt,
  •  4-6 fürjtojás, 
  • 1 csokor kapor, 
  • só.



A cukkinik tetején kalapot vágunk, majd a belsejét kikaparjuk. Az így kapott üreges cukkinik belsejét besózzuk. A cukkinihús felét apró kockára vágjuk. A hagymát felaprítjuk, a felhevített zsíron üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a kockára vágott sárgarépát, majd az aprózott cukkinihúst. 2-3 perc múlva beletesszük a hajdinát, felöntjük az alaplé felével és megsózzuk. Ahogy a hajdina magába szívja a folyadékot, pótoljuk a további alaplével, majd ha szükséges kevés vizet is önthetünk alá. Amikor a hajdina megfőtt, belekeverjük a kockára vágott sonkát és elzárjuk a hőforrást. Lefedve 5 percig pihentetjük, majd beleforgatjuk az apróra vágott kaprot. Ezalatt a sajtot lereszeljük. A cukkinik üregéből kiöntjük a só által kicsapódott nedvességet, majd egy kevés sajtot félretéve, a többit szétosztjuk a cukkinik aljában. A sajt tetejére halmozzuk a hajdinás keveréket, végül mindenik cukkini tetejére ráütünk egy fürjtojást. A kalapokat félig fedve ráhelyezzük a cukkinik tetejére, megszórjuk a félretett reszelt sajttal. Tűzálló tálba helyezzük, 200 fokos sütőbe tolva hozzávetőleg 15-20 percig sütjük. 

Nincsenek megjegyzések: