Oldalak

2015. 08. 20.

Kókusztej házilag

Évekkel ezelőtt talán úri huncutságnak gondoltuk volna azt a tejet, ami nem tehén, bivaly, juh, kecske és rokonságától származik. Sőt, manapság sem jön velünk szembe a boltok polcain más, csak tehéntej. A többieket fel kell kutatni. De mit tegyen az, aki hiába kutat, kisebb településeken bizonyára nem fog találni. Mára már egyre több allergiás, érzékeny ember van, köztük azok is, akik szervezete nem tolerálja az állati tejet. Így aztán növényi tejeket fogyasztanak. Amit, mint fennebb említettem, nem igazán lehet bárhol megvásárolni. Nosza, akkor készítsük el magunk. 

A mai modern technikának köszönhetően már van egy gabonatej névre hallgató készülék. Ami, nevével ellentétven, nem csak gabonából készíti el a tejet. Gabona, csonthéjas mind-mind gyerekjáték számára, szinte azonnal elkészül vele az óhajtott tej.
De mit tegyenek azok, akik nem rendelkeznek egy ilyen konyhai segítséggel? Nos, azok sem kell lemondjanak a házi készítésűekről, csupán valamivel több idő kell hozzá.
Kókusztejet készíthetünk készen vásárolt kókuszreszelékből, vagy egyenesen kókuszdióból. 
Ha a kókuszreszeléket választjuk, akkor annyival kevesebb munkánk van, hogy nem kell a kókuszdiót feltörnünk, kinyernünk a húsát. Ellenben jobb ha figyelünk arra, hogy ne vegyi eljárással előállított reszeléket használjunk, hisz a hófehér kókuszreszelék nagy valószínűséggel kénnel van fehérítve. Sőt, amire egy gluténérzékenynek figyelnie kell, hogy a kókuszreszelék gluténmentes környezetben legyen csomagolva.

Ha kókuszdióból készítenénk, akkor a legnagyobb kihívás az, míg feltörjük a kókuszdiót és kinyerjük annak a húsát. A kókuszdió feltöréshez több praktikáról is olvashatunk, sajnos számomra ezidáig a legegyszerűbb, leggyorsabb és leghatásosabb módszer egy sarokcsiszoló igénybevétele. Igaz, ehhez jobb ha egy férfi segítségét kérik a nők. A sarokcsiszolóval körbevágjuk az kókuszdió kemény burkát, vigyázva, hogy a kókuszhúsba ne vágjunk bele. Utána egy éles, nem túl vastag pengéjű késsel kettévágjuk a kókuszt, majd kivágjuk belőle a gyümölcshúst. 


A kettévágást végezzük egy kis tál fölött, hogy a kókuszhús belsejében rejtőző kókuszvizet felfogjuk. 



Ezután vagy apróra vágjuk a gyümölcshúst, de ha van egy elektromos reszelőnk, annak segítségével aprítsuk a kókuszhúst. 



Majd tegyük lábosba, öntsük fel másfélszeres mennyiségű vízzel. Főzzük 5-10 percen át, majd zárjuk el a hőforrást, és hagyjuk míg kézmelegre hűl.



Ekkor tegyük bele egy blenderbe, majd jó alaposan turmixoljuk össze. 



Egy lábosra tegyünk egy szűrőt, azt béleljük ki egy textildarabbal, majd ebbe öntsük bele a leturmixolt kókuszpépes folyadékot. Ha nem rögtön turmixolás után öntjük, hanem pár perc elteltével, akkor a kókuszhúst borító barnás réteg le fog ülepedni a turmixpohár aljára, így azt akár benne is hagyhatjuk, ennyivel világosabb színű lesz majd a fennmaradó kókuszreszelékünk.

Miután a folyadék kicsöpögött, a textilben fennmaradó pépet jól csavarjuk ki, hogy a sűrűbb folyadékot, a zsírosabb részt is tudjuk kinyerni. A kicsavart kókuszreszeléket tálcára téve pár óra alatt kiszáríthatjuk, amit majd süteményekbe, krémekbe felhasználhatunk. A kókusztejet azonnal fogyaszthatjuk, ellenben ha pár órára hűtőszekrénybe tesszük, a kókuszzsír feljön a tetejére, amit ugyan melegítéssel visszakeverhetünk a tejbe, de akár le is szedhetjük. Zsiradékként felhasználhatjuk főzéshez, sütéshez (értelemszerűen ezt akkor érdemes, ha több kókuszból készítünk egyszerre tejet), de akár kozmetikai célokra is bevethetjük (ajakápolás, szappankészítés).



Az így kapott kókusztejünk garantáltan glutén és tejfehérje mentes lesz.

Nincsenek megjegyzések: